Miután elmeséltem Diusnak ás Dalmának a történetet Kivállóval,
mindketten sírtak a röhögéstől. Hát akkor nem mertek volna röhögni, ha
Orsi helyében lettek volna. Szegénynek jól elcseszték az anyagát.
Magdi néni jött be dühöngve.
-10.
g osztály! Mit képzeltek ti magatokról? Bogdán tanárnő teljesen ki volt
borulva tőletek! És ez még csak a második nap, gyermekeim!
-De
tanárnő! Csengetés előtt bejött és osztotta az észt! A fele osztály bent
sem volt, szóltunk neki udvariasan, hogy még nem csengettek, meg a
többiek még itt sincsenek, erre kiosztott minket a Zotyával, hogy ő csak
tudja, hogy mikor van csengetés, mert 30 éve itt tanít és ne hogy már
két 16 éves taknyos mondja meg. Ekkor szólt közbe Orsi, aki aztán
tényleg semmi durvát nem mondott, ő csak kijavította a tanárnőt, hogy ez
a 3. éve itt, és hogy megint összekever minket a régi sulijával. Na és
ezért elnézést is kért, de mégis elkérte Orsi és Zotya ellenőrzőjét.
Orsi szólt, hogy az enyémet nem kérte el, erre mondta a tanárnő, hogy
köszönjem meg Orsinak, hogy most kapok egy beírást. Én így szóltam
Orsihoz: hát Orsi, szégyelld el magad. Ja meg a Csani mondta, hogy nem
röhög, hanem együtt érez. Na és erre az egész osztály elkezdett röhögni
és ezért mindenkitől elkérte az ellenőrzőt. Aztán csengettek és bejöttek
a többiek ő meg totál lefehéredett-mesélte el röviden a szituációt
Markus.
-Öhm...Ki volt itt bent?-Rajmi, Marci, Csani, Zoyta, Markus,
Orsi, Melus, Matyi, Rami, Adrienn és én is feltettünk a kezünket.-Igaz
ez, lányok?-mind hevesen bólogattunk.-Remek!-kiáltotta idegesen Magdi
néni, majd kiviharzott a termünkből. Látom sikerült egy boldog napot
szereznünk neki. Hát a 10.g-ben ilyen is lehet egy szünet, hogy arról
már ne is beszéljek, hogy a fiúk találtak egy pink esernyőt a terem
hátuljába, amit valaki itt hagyott, így D, Zotya, Matyi, Markus és
Csani azzal divatbemutatózott felváltva. Mi meg szakadtunk a röhögéstől. Ám legnagyobb poén mégis az volt, amikor Rajmi levette rólam a kockás
ingemet, majd "szexin" a vállára dobta és ő így bemutatózott. Marci bár
haragban van Rajmival, annyira röhögött, hogy folytak a könnyei, de Márk
pölö a padlón fetrengett a nevetéstől. És ez még csak a 2. nap 3.
szünete... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése