2013. december 13., péntek

12. fejezet

A poénos "sírunk-a-röhögéstől" szünetünk után következhetett egy kevésbé poénos fizika. Legalábbis azt hittük, hogy kevésbé lesz jó, ám amikor megláttuk a mi kedvenc dirinket , Árpi bá't az ajtóban a naplóval a kezében mindannyian fellélegeztünk.
-Éljen! Nincsen Irma!-kiabálta D.
-Így bizony. Viszont szeretnék nektek bemutatni valakit-majd az ajtó felé nyújtotta a kezét. Egy hölgy lépett be. Na de ez a hölgy inkább volt fiatal felnőtt, mint felnőtt. Barna, fokozatosan vágott haja volt. Egy lenge piszkosszürke, néhol mintás felső volt rajta, továbbá egy fekete leggings, egy koptatott rövid farmernacival feldobva. Bokacsizma. A kezében egy nagy fekete bőr táska volt. Merész, hogy így öltözik egy ilyen elit suliban, ahol minden diák egyenruhát hord.
-Gyerekek, bemutatom nektek iskolánk új tanárnőjét, Fekete Lisa-t. Az iskolánkba Végh Irma tanárnő helyére jött. Illetve elment tőlünk további egy kolléga, az olasztanár, Udvardi Béla tanár úr is. Így tehát fizika és olasz tanárnővel ültök szemben. Ő fog benneteket ebből a 2 tantárgyból tanítani. Remélem tisztelni és szeretni fogjátok az új tanárnőt. Át is adom a szót!-Lis néni a heylére lépett.-Sok sikert!-nézett Lisa-ra eléggé szerelmetesen az igazgatónk, majd elköszönt tőlünk és kiment a teremből.
-Hát, öhm... Sziasztok! Ahogy azt már Árpi.. khm, vagyis Vágó úr is említette, a nevem Felet Lisa. Így köztünk szólva, mivel én még viszonylag fiatalnak mondhatom magam, megengedem, hogy itt órán tegezzetek. És mivel Ár.., vagyis Vágó úr azt mondta, ti vagytok a legeslegjobb osztály a gimiben, és mivel nálatok vagyok bent először, megengedem, hogy itt az óráinkon, kizárólag itt tegezzetek.
-Komolyan?-kiabálta be Barnus.
-Igen. De akkor én el is szeretném kezdeni az ismerkedést. Mondjuk kezdje az a kis zsöszi lány ott hátul!-mutatott rám.
-Okés. Hát a nevem Alice Jhonsson, Londonból költöztünk ide amikor 2 éves voltam. Van egy 19 éves bátyám, és mivel a szüleim elváltak, apukám felől van 2 húgom is. Hát általában Diussal a legjobb barátnőmmel lógok, de nagyon szeretek új emberekkel megismerkedni. Érdekel a zene, benne vagyok az iskolai énekkarban.
-Köszönöm. Nagyon szép neved van, Alice. Hogy szólítsalak?
-Alice.
-Rendben. És akkor most a melletted ülő srác-mondta és Rajmira mutatott.
Mindenki bemutatkozott. A bemutatkozások között volt egy pár poénos is, például D közölte, hogy az ő neve Kolbász Károly. Mindenki szakadt a röhögéstől, de Lisa is elmosolyodott. Hát íme, egy vadonatúj, 10.g-s fizika.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése