Hehe. Nagy szünet. Dius persze ki akart menni, mondván "szívjunk egy kis
friss levegőt", de tudtam, hogy a célja a 9.-es Danit meglesni. Dani
Dius anyukájának az egyik barátnőjének a fia, és talpig bele van esve
Diusba, és valamilyen szinten Dius is szerelmes Daniba. Hát ez az ő
dolguk, mindegy. Felálltunk, és elindultunk kifele.
-Hé csajok, hova mentek?-kérdezte Rajmi.
-Nagy szünet van, szóval ki megyünk az udvarra.
-Megyek én is-tápászkodott fel, és kihúzta a füléből a fülest.
-Alice!-kiabált utánam Marci.-Várjatok már meg, én is megyek-szólt, és elindult felénk.
-Felőlem-vontam
meg a vállam. Kivonoltunk az udvarra. A kisebb nyolcadikos és hetedikes
lányok csodálattal néztek Marcira, és a számukra (még) ismeretlen
Rajmira. Ahogy kiléptünk egy iskola fordult felénk ugyanazzal a
csodálattal, amivel a kisebb lányok. A suli rádió szokás szerint
üvöltött. Marci indult a szokásos helyükre, a korláthoz. Mi meg mentünk
volna a salakra sétálgatni, de Marci röhögve utánunk szólt.
-Hát ti
meg hová mentek? Rajmi te alapból ide tartozol, de lányok most már ti
is. Vagyis eddig is ide tartoztatok, csak sosem jöttetek ide. Gyertek
már, hallod. 2 éve evvel csesztetem Dalmát, hogy füzzőn meg
benneteket-mi összenéztünk Diussal. Igen, Dalma már egy párszor
felajánlotta, hogy mi is menjünk, de nem éltünk a lehetőséggel. Hát ezek
szerint Marci akarta ezt, csak amilyen lusta, ezt Dalmával üzente meg
nekünk. Hát, ha ő mondja, mindjárt más a helyzet, így egy kissé
feszengve odamentünk.
-Sziasztok!-köszöntöttem az ott állókat: Dalma,
Matyi, Melus, Adrienn, Csani, Petya, három 11.-es lány vagyis Szabina,
Brigi és Emőke, a két 12.-es lány Xénia és Petra, továbbá két 11.-es
fiú, Sanyóca (igen, őt így becézik, a Mary Popkids-es és Vivás Sanyóca
által) és Tibi, illetve a négy 12.-es srác, Ádám, Beni, Patrik és Soma.
Te jó ég, az iskola legmenőbb diákjai és mi velük fogunk lógni.
-Helló!-köszönt Dius is.
-Skacok, ők itt Pék Dius és Alice Jhonsson- mutatott be minket Marci.
-Sziasztok!-szólt
kedvesen Szabina, majd a többiek is udvariasan is köszöntek. Aztán
beavattak minket is a hétvégi storyjukba, miszerint Soma összebalhézott
valami "arccal" egy szórakozó helyen.
-Soma, te beteg vagy-közölte röhögve Brigi, aki már gondolom párszor hallotta Soma beteges történeteit.
-Nem is!-tiltakozott bandzsítva Soma. Na ezen jót röhögtünk. Kiderült, hogy az elit a legeslegjobb fej társaság.
-Talk
dirty to me!-kiáltott fel az összes lány a társaságunkból egyszerre a
Jason Derulo számának refrénére. A fiúk furán néztek ránk, mi meg rázni
kezdtük magunkat a szaxofon kellemes hangjára. És kész. A fiúk szakadtak
a röhögéstől.
-Ez melyik szám?-kérdezte Beni.
-Jason Derulo-tól a Talk dirty to me-mondta Dius és Petra tökéletesen egyszerre.
-Ja, nem ez az, amiben az a néger srác táncol másik 4 hapekkal?-kérdezte Sanyóca.
-De-mondta
Xénia röhögve, és így már a többi fiúnak is beugrott, hogy melyik is ez
a szám, és együtt ráztuk magunkat. Nagyon jó volt, sokat röhögtünk, ám
sajnos betereltek minket, mivel hogy csengettek, és következhetett egy
csodálatos ofő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése